Urban Oásis

Learn. Move. Reform

Reformer pilates Budapesten, stúdiók és képzések hétköznapi hősöknek

irány az órarendhez
Herpopic

Ne higgy magadról kevesebbet,

mint amire képes vagy

Ha eljössz egy óránkra, ezt a mondatot biztosan hallani fogod. Ez ugyanis az egyik mottónk. 🙂 Részben összefoglalja, hogy mi is a reformer pilates: egy olyan mozgásforma, ami erősít, formál és megmutatja, több erő van benned, mint hinnéd. Épp ezért nem az számít, hogyan nézel ki az edzésen, hanem az, hogyan érzed magad tőle. Legalábbis ez nálunk így van.

Ha emiatt aggódnál: itt nem fogsz kilógni a sorból. Az akadémiánkra és a stúdióinkba már most is a hozzád hasonló hétköznapi hősök járnak. Lehetsz kisgyerekes anyuka vagy friss diplomás. Bárki, aki egy kis énidőre vágyik, most próbál egyensúlyt találni a mindennapokban, vagy egyszerűen csak szeretne erősebb, tudatosabb lenni. Itt lesz helyed reformer pilatesen. (Csak előtte ne felejts el időpontot foglalni.) 😉 Várunk a következő óránkra!

Össz kep
Urbanoasis

Pilates stúdiók Budapesten

Budapesten két helyszínen is tesztelheted mire képes a tested. Gyere és tedd próbára magad Pesten a 9. kerületi, vagy Budán a 11. kerületi pilates stúdiónkban. 

Budai

pilates stúdió

Egy csepp oázis a nagyvárosi betondzsungelben, a 11. kerület zöldövezetében.

1119 Budapest, Ormay Norbert u. 20. (Bikás Park közelében)

mutasd az órarendet

Pesti

pilates stúdió

Belvárosi pilates mekka a körút mellett egy hatalmas belső kerttel. Egyben Reformer Pilates Akadémiánk központja.

1096 Budapest Lenhossék utca 11. (Mester utca közelében)

mutasd az órarendet

Kedvenc reformer pilates óráink

Felcsigáztunk? Akkor várunk az első órádon! Első lépésként válaszd ki, milyen óratípusra jönnél. 3-as nehézségi szint alatt egy élvezhető tesiórát kapsz, afölött már 100%, hogy remegni fog a szempillád is. 😉

Functional reformer

Functional reformer

Ajánlott: 

kismamáknak biztonságos

szülés utáni visszatérő

gerincbarát óratípus

időseknek kíméletesen

#jókisedzés

#denemhalszbele

#átmozgat

Nehézség

2-5

Dynamic strength korvonal nelkul

Dynamic strength

Ajánlott: 

kismamáknak biztonságos

szülés utáni visszatérő

gerincbarát óratípus

#mintadiscoban

#csakittfogyok

#kezdőknekis

Nehézség

3-5

English reformer korvonal nelkul

English reformer

We recommend it for:

safe for moms

recurrent postpartum

spine-friendly

gentle for the elderly

#alllevels

#pilatesinenglish

#sweatbutfun

Difficulty

2-4

Stretching reformer korvonal nelkul

Stretching reformer

Ajánlott: 

szülés utáni visszatérő

gerincbarát óratípus

időseknek kíméletesen

#lazuljle

#nyújtéserősít

#hamindenedfáj

Nehézség

2-3

Athletic reformer krovonal nelkul

Athletic reformer

Ajánlott: 

Haladó szintű vendégeknek

Plyometrikus gyakorlatok

Fokozott erőfejlesztés

#asminkedisleizzad

#azerőlegyenveled

#csakhaladóknak

Nehézség

5

Reformert start korvonal nelkul

Reformer Start

Ajánlott: 

kismamáknak biztonságos

szülés utáni visszatérő

gerincbarát óratípus

időseknek kíméletesen

#jókisedzés

#denemhalszbele

#átmozgat

Nehézség

1-3

mutasd az órarendet

Próbáld ki az első órát kedvezménnyel!

kuponkód: PROBA

Nézz ki egy neked szimpi órát, vedd meg a jegyed, majd jelentkezz be rá a foglalórendszerünk segítségével. Ha először jössz hozzánk és 1 alkalmas jegyet vennél, használd a PROBA kuponkódot. Így rögtön 3000 Ft kedvezménnyel jöhetsz az első órádra. 😉

Jövök egy órára
Elkăľlă¶nă­tă©s măłd

Ezt mondjátok rólunk

Az oktatók mindannyian nagyon kedvesek – de sokszor brutális feladatsorokat tudnak
összerakni-, figyelmesek és egyben kreatívak, jól képzettek, az adott vendégek képességeihez
igazítják az órák menetét.

Blanka

Nagyon profi csapat, mindenkire figyelnek, mindig az aktuális állapotának megfelelően
alakítják a feladatokat és ezen felül nagyon kedvesek! Mindenkinek ajánlom!

Laura

Januárban próbáltam ki először Bogi óráit, azóta pedig minden héten visszajáró vendég vagyok,
szuper építő közösség, szuper csapat. Bátran ajánlom mindenkinek🧘🏼‍♀️🧘🏼‍♀️

Klaudia

Szuper pilates stúdió, igényes, mindig tiszta és rendezett, az oktatók pedig nagyon jól képzettek,
odafigyelnek mindenkire és változatos órákat tartanak. Jó szívvel ajánlom mindenkinek.

Dorottya

Van az az érzés, mikor a combhajlító izom már remeg, mint a kocsonya, a farizom pedig
érzéketlenségig duzzadt. Majd felnézel büszkén az Urban Oasis tükrébe és minimum Kim Kardashiannak érzed magad az óra végére. Mindenkinek ajánlom, akinek fontos a: stabil
gerincoszlop, kerek popsi, lapos has, spártai hangulat (haha)

Ditte

Egyik legszínvonalasabb reformer pilates hely Budapesten. Több helyet is kipróbáltam, de itt
bármelyik oktató órájára is mész, biztosan nagyon jó lesz és figyelni fog rád. Csak ajánlani
tudom.

Stella

Kapcs img

Kapcsolat

Kapcsolat